Ugrás a fő tartalomra

L. J. Wesley: Brooke - A testem a börtönöm |Előolvasás|



Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?


Értékelés


A könyv fülszövege elég kurta. Azonban az érdeklődésemet mégis oly annyira felkeltette, hogy nagyon izgatottan kezdtem neki a regénynek. A fülszövegben minden kérdés megjelenik, ami bennem is felmerült, mikor elkezdtem olvasni a történetet.
Ez volt az első regényem az írótól. Talán ez is közre játszott abban, hogy nagyon kíváncsi voltam. De azt kell, hogy mondjam, hogy pozitívan csalódtam. Nem számítottam ennyire nagyszerű regényre.

A történetet Brooke szemszögéből ismerhetjük meg, aki épp csak magához tért a kómából. Azonban csak az elméje ébred öntudatra, a testének viszont nem tud parancsolni. Így tökéletes hallgatóságnak bizonyul a látogatóinak. Vajon így milyen titkokat tudhat meg?
A lányt egy súlyos baleset érte, azonban semmire sem emlékszik. A képet, hogy ki is ő, és kik azok a személyek, akik a kórházi ágya mellett aggódnak érte, csak a hallottakból tudja összerakni. De vajon emlékezni akar arra, hogy ki is volt ő?

Mindig érdekes számomra, ha egy férfi író női szemszögből alkot meg egy regényt. Azonban L. J. Wesleynek egyáltalán nem okozott gondot ez a kihívás. Tökéletesen gondolkozott női fejjel, teljesen bele tudtam magam élni Brooke szerepébe.

Brooke nem egy átlagos nő, inkább egy lázadó típus. Akit olykor megértette, olykor pedig elítéltem. Néha olyan dühös voltam rá, hogy legszívesebben letettem volna a könyvet, hogy lenyugodjak. Azonban valami mégse hagyta. Valamilyen belső hang azt súgta, muszáj elolvasnom. Teljesen beszippantott a regény, lehetetlenség letenni!
Hihetetlenül könnyen tudtam haladni a történettel, szinte elég volt pár óra hozzá. De nagyon élveztem. Számomra nagyon kellemes élmény volt!

Az író humora teljesen megnyert! Vicces, és gyakran megnevettetett a történet! De nem csak Brooke megjegyzésein mosolyodtam el, hanem az elbűvölő Dr. Valentine Bloom is teljesen elvarázsolt. Humoros, sármos, okos... Mi kell még egy nőnek?!
Azonban sajna nem tudtam beleszeretni a karakterébe. Ahhoz kicsit rövid volt a történet. De így is nagyon megkedveltem!

Tetszett, hogy az író nem esett túlzásokba. Mindig csak egy kis információt árult el, hogy felkeltse a kíváncsiságunkat, és mi magunk is megpróbáljuk összerakni a képet Brooke életét tekintve.


Összességében imádtam a történetet. Teljesen beszippantott, olvastatta magát! Egy újabb tehetséges magyar szerzőre leltem, akinek műveit bátran merem nektek ajánlani! Ez a regény után, én biztosan elolvasom a többi regényét! És Ti?


Köszönöm az írónak a recenziós példányt!

Kiadó: Modul kiadó
Megjelenés: 2018. 04. 19
Oldalszám: 232

Ha kedvet kaptál te is a könyvhöz, az alábbi linken te is könnyedén hozzájuthatsz!

A szerző további művei: 

 

Idézetek


"Úgy érzem magam, mint egy rab. Az is vagyok. Rab lettem, és a testem a börtönöm. "

"Csak ki kéne kapcsolnom a gondolataimat, akkor biztos sikerülne. Hogy tudom kikapcsolni az agyamat, ha jelenleg az az egyetlen, ami működőképes?"

"A hangja tetszett. Mondjuk, azért arra is kíváncsi lennék, hogy mi lehetett az a szörnyű tett, ami miatt nem akart meglátogatni. Kórházban vagyok, az istenért! Ilyenkor csak meg lehet bocsájtani, nem?"



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milyen sorrendben érdemes olvasni Anne L. Green könyveit?

Sokszor felmerül az a kérdés számos könyvmolyban, hogy milyen sorrendben is vegyék kezükbe Anne L. Green regényeit. Ez a zavarodottság teljesen érthető, hiszen az írónőnek rengeteg könyve sorakozik már a polcokon. Ráadásul egy-egy karakter feltűnik más kötetekben is. Ez alapvetően nem lenne próbléma, ám ha van valamilyen apró utalás a "vendég" szereplő életére, akkor néhány esetben  talán spoileres lehet egyik könyv a másikra nézve.  Ezért úgy döntöttem, hogy készítek nektek egy Anne L. Green térképet. Mely segítséget nyújthat azoknak az olvasóknak, akik nehezen tudják eldönteni, melyik ALG regényt is vegyék elsőként a kezükbe. A térképet kiegészítettem az Álomgyár kiadónál kapható ajándék novellákkal is.  Melyik Anne L. Greent regényt olvassuk elsőnek? Nincs olyan regény, amelyikre azt mondanám, hogy ezzel KELL kezdeni. Hiszen nincsen kötelező sorrend. A térképen is látható majd, hogy melyik az a történet, melyből kiindulnak a szálak. A térkép megalkotását a meg

Chevy Stevens: Végzetes örökség

Mit kaphatsz egy gyilkos apától?  A 33 éves Sara Gallagher végre boldog. Antik bútorokat árusító kereskedése szárnyal, őt pedig eljegyezte egy fantasztikus férfi. Egy kérdés azonban nem hagyja nyugodni: vajon kik az igazi szülei? Sara felkészült, hogy megtudja.  Kiderül, édesanyja még most sem kíváncsi rá. Később arra is rájön, hogy a biológiai apja gyilkos, aki 40 éven át nőkre vadászott. Sarának Nadine, a terapeutája segít feldolgozni a borzalmakat, és azt, hogy talán mást is örökölt apjától, nem csak a szeme színét. Sara hamarosan rádöbben, egyetlen rosszabb dolog van annál, hogy az apád egy gyilkos: az, ha az apád megtudja, te ki vagy.  Néhány kérdés jobb, ha megválaszolatlanul marad. A "Végzetes örökség" egy összetett és lenyűgöző történet egy nőről, aki a gyökereit szeretné megismerni. Kérdés, hogy megéri-e...  Chevy Stevens páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. Nemzetközi sikerkönyvei végre itt

Rachael Lippincott: Két lépés távolság | Könyvajánló

A regény elolvasását a 2019-es Olvasó tábor óta terveztem, azonban csak most sikerült elérnem oda, hogy kezembe vegyem a könyvet. A részlet, melyet korábban olvastam a könyvből, nagyon hamar megfogott, és felkeltette a kíváncsiságomat. A könyv elolvasása után pedig, most már epekedve várom, hogy a filmadaptációt is láthassam. Vajon vissza tudja adni a könyv által nyújtott érzelmeket? Nagyon kíváncsi vagyok! Ennek a gyönyörű szép szerelemnek a története, ahol egy betegség szab korlátokat,  teljesen meghatja az olvasókat. A könyv telis-tele van érzelmekkel, így esélytelen könnyek nélkül végig olvasni a regényt. Mikor elkezdtem olvasni Stella és Will történetét, sejtettem, hogy nagy hatással lesz rám, ellenben én sokkal több érzelmi löketben reménykedtem. A történet elolvasása után nem hagyott bennem akkora mély nyomot, mint vártam, de kellemes kikapcsolódást nyújtott. Úgy vélem ez amiatt lehet, hogy több sírásra készültem fel. Próbáltam a lelkemet felkészíteni a legrosszabbra, hog