Ugrás a fő tartalomra

Szekeres Judit: A múlt árnyékában



Múltunk titkaitól soha nem szabadulhatunk?

Szimóna és Márton szerelme kiállt minden próbát. Boldogok és a közös jövőt tervezik. Nem is sejtik, hogy minden eddigi megpróbáltatásuk csupán előszele volt annak a tomboló viharnak, amely hamarosan lecsap rájuk. Rá kell jönniük, hogy az igazi kihívások most következnek. Szimóna sok éven át rejtett múltja feltárul, és elérkezik a pillanat, amikor szembe kell néznie titkaival. Szerelme ugyan segíti őt, ám az események váratlan fordulatot vesznek. Vajon Márton valóban az a férfi, akinek Szimóna gondolja? 

Szekeres Judit nagy sikerű erotikus-romantikus regénye, a Meztelen igazság hősei újabb izgalmakat élnek át.


Az írónő első regényét befejezve, már türelmetlenül vártam, hogyan is folytatódik Szimóna és Márton sorsa. Hiszen a szerzőnő egy elég váratlan befejezéssel zárta a könyvet. Így mondhatjuk, hogy kínozta az olvasóit.

A cselekmény nem teljesen onnan indul, ahol az előző részt befejeztük. Azonban ez egyáltalán nem gond. Hiszen a könyv elején utalásokat tesz róla az írónő, hogy az eltelt időszakban mi is történt a mi imádott főszereplőinkkel. Ezáltal nem érezzük semminek a hiányát. 

A karakterek az személyisége nem változott az első részhez képest. Most is magukkal ragadóak voltak. Bár Mártonba nem tudtam beleszeretni, ugyanis nem a férfi ideálom, de nagyon megkedveltem. Hiszen ki ne szeretne egy olyan pasit, aki ennyire odavan egy nőért. (Csak az a nő, legyünk mi magunk. 😄

A regény sokkal összeszedettebb volt, mint a Meztelen igazság. Érezni lehetett, hogy sokat fejlődött az írás terén a szerző. Pörgősebb, és lendületesebb lett sokkal. Imádtam. Míg az előző résznél azt mondtam, "könnyű nyári olvasmányra emlékeztet", addig ez a könyv nem. Fordulatos, és kiszámíthatatlan, emiatt nem lehet letenni. 
Bár voltak olyan részek ebben a regényben is, amit nem igazán éreztem a történet odaillő részének. Ezalatt olyan jelenetekre gondolok, amik kissé közhelyesek. Túl sablonosak. De szerencsére nem ezekből épült fel az egész sztori, így élvezhető maradt. 

Témáját tekintve, tisztában voltam vele, hogy erotikus regényt forgatok a kezemben. Azonban az érzékiség terén hasonlóra számítottam, mint az előző részben. De nagyot kellett tévednem. Az írónő minden prűd gondolatát félre tette, mikor ezt a regényt írta. 
Tüzes szenvedélytől és vágytól fűtött regény! Úgy érzem, talán ez a legmegfelelőbb kifejezés a történetre. Nem vagyok szemérmes, de még így is volt egy-két olyan jelenet, ahol kellően elpirultam. 
"Valósággal vibrál körülöttünk a levegő, meg mi magunk is, a lelkünk, a testünk. A szenvedély elárasztja a tudatunkat."

 A regény egészét Szimóna szemszögéből olvashatjuk. Azonban volt egy rész, mikor Márton gondolatát is megtudhattuk pár mondat erejéig. (Számomra is meglepetés volt) De bennem ez a néhány sor, felkeltette az érdeklődést, hogy vajon miről hogyan vélekedett volna a férfi. Ekkor sajnáltam leginkább, hogy nem váltószemszögből íródott a történet.

Szimóna és Márton csodálatos párt alkot együtt. Irigylésre méltó a kitartásuk egymás mellett. Jó példa ők arra, hogy a szerelmünkért bármire képesek vagyunk.

"Mindannyian követünk el hibákat, olykor titkokat őrzünk vagy valótlant állítunk, de bűn-e, ha ezt a szerelem nevében tesszük?"

Az írónő, a Meztelen igazság című regényében, még kifogásoltam a helyszínleírás hiányát. Azonban én úgy érzem, ebben a részben erre nem lehet panaszom. Ugyanis itt már olvasás közben megelevenedett számomra az összes helyszín. Sokkal jobban bele tudtam magam élni.

Borító:

Ugyanúgy, mint az elsőt, imádtam. Itt már Márton is rákerült, Szimóna mellé. Ez azért is fontos, mert így már a borító is jelzi, hogy ebben a részben már mindketten központba kerülnek.
A fülszöveg nagyszerűen összefoglalja a történetet. Nem árul el viszont semmi lényegeset, ami miatt esetleg nem lenne olyan izgalmas a regény.

Összegezve:

Sokkal izgalmasabb, és erotikusabb, mint az előző regény. Azonban pont ezek miatt, sokkal jobban el is nyerte a tetszésemet. A szerzőnek sikerül az első könyvben megjelenő hibákon javítania. Terjedelmét tekintve, nem hosszú a történet. Viszont ez annak köszönhető, hogy nincs felesleges szócséplés, oldalkitöltés. A regény ezáltal jól felépített. Mikor már azt hittem, vége a cselekménynek, az írónő zseniálisan csavart rajta egyet. Emiatt letehetetlen a könyv! Érdemes mindenképpen elolvasni, hiszen egy gyönyörű szerelmi történetről szól, mindkét része a regénynek. Azonban semmiképpen nem ajánlom, hogy valaki úgy kezdjen neki, hogy nem olvasta az első részt!



Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a recenziós példányt!


Kiadó: Álomgyár Kiadó
Megjelenés: 2017.
Oldalszám: 362

A könyv beszerezhető itt.


A könyv előzménye: (Kattints az értékelésért)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Milyen sorrendben érdemes olvasni Anne L. Green könyveit?

Sokszor felmerül az a kérdés számos könyvmolyban, hogy milyen sorrendben is vegyék kezükbe Anne L. Green regényeit. Ez a zavarodottság teljesen érthető, hiszen az írónőnek rengeteg könyve sorakozik már a polcokon. Ráadásul egy-egy karakter feltűnik más kötetekben is. Ez alapvetően nem lenne próbléma, ám ha van valamilyen apró utalás a "vendég" szereplő életére, akkor néhány esetben  talán spoileres lehet egyik könyv a másikra nézve.  Ezért úgy döntöttem, hogy készítek nektek egy Anne L. Green térképet. Mely segítséget nyújthat azoknak az olvasóknak, akik nehezen tudják eldönteni, melyik ALG regényt is vegyék elsőként a kezükbe. A térképet kiegészítettem az Álomgyár kiadónál kapható ajándék novellákkal is.  Melyik Anne L. Greent regényt olvassuk elsőnek? Nincs olyan regény, amelyikre azt mondanám, hogy ezzel KELL kezdeni. Hiszen nincsen kötelező sorrend. A térképen is látható majd, hogy melyik az a történet, melyből kiindulnak a szálak. A térkép megalkotását a meg

Chevy Stevens: Végzetes örökség

Mit kaphatsz egy gyilkos apától?  A 33 éves Sara Gallagher végre boldog. Antik bútorokat árusító kereskedése szárnyal, őt pedig eljegyezte egy fantasztikus férfi. Egy kérdés azonban nem hagyja nyugodni: vajon kik az igazi szülei? Sara felkészült, hogy megtudja.  Kiderül, édesanyja még most sem kíváncsi rá. Később arra is rájön, hogy a biológiai apja gyilkos, aki 40 éven át nőkre vadászott. Sarának Nadine, a terapeutája segít feldolgozni a borzalmakat, és azt, hogy talán mást is örökölt apjától, nem csak a szeme színét. Sara hamarosan rádöbben, egyetlen rosszabb dolog van annál, hogy az apád egy gyilkos: az, ha az apád megtudja, te ki vagy.  Néhány kérdés jobb, ha megválaszolatlanul marad. A "Végzetes örökség" egy összetett és lenyűgöző történet egy nőről, aki a gyökereit szeretné megismerni. Kérdés, hogy megéri-e...  Chevy Stevens páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. Nemzetközi sikerkönyvei végre itt

Rachael Lippincott: Két lépés távolság | Könyvajánló

A regény elolvasását a 2019-es Olvasó tábor óta terveztem, azonban csak most sikerült elérnem oda, hogy kezembe vegyem a könyvet. A részlet, melyet korábban olvastam a könyvből, nagyon hamar megfogott, és felkeltette a kíváncsiságomat. A könyv elolvasása után pedig, most már epekedve várom, hogy a filmadaptációt is láthassam. Vajon vissza tudja adni a könyv által nyújtott érzelmeket? Nagyon kíváncsi vagyok! Ennek a gyönyörű szép szerelemnek a története, ahol egy betegség szab korlátokat,  teljesen meghatja az olvasókat. A könyv telis-tele van érzelmekkel, így esélytelen könnyek nélkül végig olvasni a regényt. Mikor elkezdtem olvasni Stella és Will történetét, sejtettem, hogy nagy hatással lesz rám, ellenben én sokkal több érzelmi löketben reménykedtem. A történet elolvasása után nem hagyott bennem akkora mély nyomot, mint vártam, de kellemes kikapcsolódást nyújtott. Úgy vélem ez amiatt lehet, hogy több sírásra készültem fel. Próbáltam a lelkemet felkészíteni a legrosszabbra, hog